Immár harmadik éve, hogy Koppenhágában a közösség a Magyar Nagykövetséggel karöltve szervezi meg a Március 15-ei megemlékezést. Hatalmas munka előzi meg minden évben a rendezvényt. Már hónapokkal korábban elkezdődnek a megbeszélések, hogy ki miben tudna hozzájárulni, kinek mik éppen a lehetőségei. Nagy öröm számunkra, hogy ebben a munkában mi is évről évre résztveszünk! Aki ráér […]

A Koppenhágai Magyar Iskola szervezésében:                                                   Néztetek már úgy színházi előadást, hogy közben nektek kellett kinyomozni, mi is történt valójában? Hogy a történet az orrotok előtt játszódott, de nektek kellett megfejteni, […]

Kereszty András György A Tudatosság Iskolájának alapító, vezető tanára Kineziológus, asztrológus, író és szellemi tanító                   http://atudatossagiskolaja.hu/andras/ Mi a Tudatosság Iskolája? A Tudatosság Iskolája egy nyitott akadémiai képzés, ami az emberek tudatosodását és az élet minőségének javítását tűzte ki célul. Azért jött létre, hogy a tanulók életében […]

Mindenkinek, aki nem utazott haza Húsvétra, de mégis vágyat érez arra, hogy tojást festhessen, sütögethessen, és fogadja a locsolókat…..valamint azoknak, akik szeretnének locsolkodni:) Húsvéti összejövetel április 21-én lányoknak reggeltől (8.30-tól lehet érkezni) sütés-főzés-tojásfestés (csajos-bulizósan) majd 13.00 óra körülre már jöhetnek a fiúk is locsolkodni, sőt JÖJJENEK is, mert nélkülük nem Húsvét a húsvét. Helyszín Forchammersvej […]

Második alkalommal képviseljük hazánkat a Global Village rendezvényen, de első alkalommal a Magyar Nagykövetséggel közösen. Akinek van kedve csatlakozzon! Mint legutóbb is, közösen hozzuk össze mindazt, amit bemutatni kívánunk Magyarországról. Így nagy segítség, ha jelenléteteken felül tudtok bármiben segíteni: – hazai ízek (a múltkor volt csodás pogi és kürtős kalács) – hazai színek (zászlók, szalagok […]

Azok, akik szeretnének Dániában élni szavazati jogukkal és szavazni a választásokon április 6.-án, azok még megtehetik, ha március 29.-ig leadják igénylésüket. További információk: http://valasztas.hu/hu/ogyv2014/index.html Itt olvashattok statisztikákat is arról, hogy a világ melyik részén, hány magyar döntött eddig úgy, hogy szavazni szeretne! http://valasztas.hu/hu/ogyv2014/766/766_5_1.html  

Külföldön nem csak a magyar ízek, hanem a magyar koncertek is nagyon tudnak hiányozni! A Tankcsapda egy nemzetközi turné keretében igyekszik ezt a hiányt pótolni, így érkezik hozzánk is Április 12-én egy kis hazai rock! A koncertről bővebben Jegyvásárlás itt: Tankcsapda koncert jegyvásárlás Ez önmagában is örömhír lenne, de ezt még igyekszünk fokozni is:) 5 […]